A CADILLAC márka története
Sok évtizede már annak, hogy a Cadillac több egyszerű autómárkánál, mivel komoly presztízsű luxusmodelljei meghatározóak a tengerentúlon, és számos újdonsággal is jelentkezett fennállása alatt. Természetesen története során voltak mély- és csúcspontok egyaránt, mint mindenkinek az autógyártás bő évszázados történetében. A Cadillac jelenleg a 2008 végére nagy bajba kerülő General Motors-csoport tagja, és ekként jövője is kérdéses.
A céget 1902-ben alapították, amikor Henry Ford néhány társával együtt otthagyta korábbi vállalkozását. A pénzügyi befektetőket Henry M. Leland mérnök győzte meg arról, hogy érdemes lenne folytatni az autók gyártását, de Ford távozása után új nevet is kellett választani. A megújult cég a Cadillac Automobile Company nevet kapta. A névadó egyébként egy 17. századi francia felfedező volt, aki 1701-ben megalapította Detroit városát.
A Cadillac cégnél a kezdeteknél arra törekedtek, hogy luxust nyújtsanak az autóvásárlóknak, ezért a modelleket lehető leggondosabban tervezték és gyártották. Már a legelső autóval komoly üzleti sikert arattak, egyrészt az ügyes stratégiának, másrészt az akkoriban erősnek számító egyhengeres, tíz lóerős motornak, harmadrészt a kidolgozás minőségének köszönhetően. Két- és négyüléses verzióban árulták az autókat, és a tulajdonosok elégedettek lehettek az eladásokkal a következő évek során is. 1905-ben egyesült Leland saját cége és a Cadillac, ettől az évtől kezdve vezette az autógyárat Henry M. Leland. Ebben az évben az Egyesült Államokban a legtöbb autót az Oldsmobile gyártotta, ezt követte a Cadillac, a Rambler és Ford, aztán a következő évektől a Ford vált magasan a piacvezetővé.
1908-ban bizonyította a Cadillac gyár, hogy elsőként képes olyan autókat gyártani, melyek alkatrészei csereszabatosak. Korábban gyakorlatilag egyedileg kellett az autókat megalkotni, ami értelemszerűen azt hozta magával, hogy az ugyanazon sorozatba tartozó autók alkatrészei sem voltak kompatibilisek. Angliában egy teszt során véletlenszerűen kiválasztott három Cadillac modellnél szintén véletlenszerűen cserélték fel a motorokba tartozó alkatrészeket, és összeszerelés után mindegyik autó kiválóan működött. Ezzel nyerte el a komoly presztízsű Dewar Trophyt a Cadillac. Ekkortájt kezdődött a tárgyalás a General Motorst életre hívó William Crapo Durant és Leland között, ugyanis Durant szerette volna megvásárolni a Cadillacet. A nagy ötlet az volt, hogy a különböző márkák különböző vásárlói csoportok igényét elégítsék ki, ennek érdekében szerezte meg először a Buick, majd az Oldsmobile márkát Durant, végül 1909-től a Cadillac is a cégcsoport tagja lett. Leland még évekig maradt a Cadillac élén, ám 1917-ben elhagyta a céget, hogy megalapítsa a későbbiekben legnagyobb konkurensének számító Lincoln márkát.
A General Motorson belül tehát a Cadillac volt luxusautók gyártásának felelőse. Az egyik jellegzetes modell az 1909-es Model Thirty volt, amit több karosszéria változatban gyártottak, de teljesen zárt utastérrel még nem. A négyhengeres motor 26 lóerős volt, és háromfokozatú váltót kapott. Egy-két év múlva aztán a már zordabb időjárásban is használható zárt modellek is megjelentek a Cadillac kínálatában- elsőként a nagy amerikai márkák közül, 1912-től pedig komoly elektromos rendszert is kaptak az autók, ami az indítást, a gyújtást és a világítást vezérelte. Az autópiac növekedésére jellemző, hogy alig öt év alatt nyolcszorosára nőtt a gyártott autók száma!
1915-ben ismét nagy dobással állt elő a márka, ekkor mutatták be az új V8-as motort, elsőként az amerikai gyártók közül. A nyolchengeres, ötliteres erőforrás nagyjából hatvan lóerő leadására volt képes, és meglehetősen dinamikusan mozgatta az elegáns autókat. A négy- és kétajtós változatok közül a legdrágábbak a hétszemélyes Limousine és Berline Limousine (ezek kaptak zárt utasteret) verziók voltak. Az exkluzív és drágának számító Cadillac modellekből nem gyártottak annyit, mint a tömegautókból, de stabilan tartotta a helyét a piacon.
A húszas években folyamatosan egyre nagyobbak lettek a Cadillac modelljei, némelyik luxuslimuzin még mai szemmel nézve is kifejezetten vonzó látvány. A jól felszerelt verziók kényelmét nem érhette kritika, az évtized végére pedig továbbfejlesztették a V8-as motort, ami így kilencven lóerős lett. Ez indokolt is volt, hiszen az öt és fél méteres és több, mint két tonnás autók mozgatását gyengébb motorral már nehézkes lett volna megoldani. Bevezették a biztonsági üveget is. 1930-ban pedig a 452-es modellekben megjelent a V16-os motor, aminek 175 lóereje, a teljesen egyedi igényekhez igazítható karosszéria szépsége ma is vonzóvá teszi az autót.
A gazdasági világválság évei alatt erősen visszaesett a kereslet a drága luxusautók iránt is. A két évvel korábbihoz képest az autóeladások kétharmaddal estek vissza 1932-re, és a gyárak kiutat próbáltak keresni. A General Motorson belül még annak a lehetősége is felmerült, hogy a Cadillac márkát megszüntetik, egyrészt a kis kereslet, másrészt a botrányok miatt, mivel afroamerikai vásárlóknak nem szívesen adták el az autót a kereskedők. Másfél évet kapott a cég vezetője a márka megmentésére, ami végül sikerrel járt. Megjelent a V12-es motor a kínálatban és egyre legömbölyítettebb és áramvonalasabb formát kaptak a modellek.
Az 1941-re formabontóan modernné váltak a Cadillac autók. Az alacsonyabb és szélesebb utasterű modellek jó eladásokat produkáltak, ám ebben az is szerepet kapott, hogy olcsóbb Cadillac verziókat is árultak. 1943-tól a Cadillac is a háborús termelés szolgálatába állt, és M-24 könnyű tankokat gyártottak a cégnél többek között.
Alig pár héttel az utolsó tank legördülése után már bele is fogtak egy olyan sorozat gyártásába, aminek formavilága legendává vált. A gyerekkora óta a Cadillac autók bűvöletében élő Franklin Q. Hershey ekkor már a General Motors alkalmazásában állt tervezőként, dolgozott Pontiac és Opel modelleken is. Az egyik sikeres vadászrepülőgép, a P-38-as formája inspirálta arra, hogy az autó hátsó részére egészen újszerű kialakítású lámpát álmodjon meg. A kissé felkunkurodó, a repülőgépek vezérsíkjához hasonlatos ?farok? még a cégen belül is vitákat váltott ki, eleinte semmiképpen sem akarták gyártásba engedni az új modellt, de végül mégis piacra került. A siker óriási volt, mindenki ilyen farrészt szeretett volna az autójára. Élelmes cégek még postán rendelhető átalakító szetteket is kínáltak a Fordokhoz és más modellekhez, amelyek hátsó részét a tulajdonosok a Cadillachez szerették volna hasonlóvá tenni. A nagyon karakteres, hatalmas krómozott ütközőkkel felszerelt lökhárítók is egyedivé tették a Cadillac modelleket.
1949-ben sem maradt alapvető változás nélkül a Cadillac kínálata. Természetesen a sikeres formavilág megmaradt, de egy vadonatúj, erős és gazdaságosabb V8-as motor hajtotta az új sorozat modelljeit. Az ötvenes évek elején egyértelműen a Cadillac volt a legsikeresebb luxusautó márka az Egyesült Államokban. Az autók külseje fokozatosan hivalkodóbbá vált, a rengeteg krómot kapó orrészen domináltak a feljebb költözött, óriási ütközők. Ezt később magának a lökhárítónak a vonalvezetése is követte, és egyre nagyobb, szinte túlzó méretűvé vált a hátsó részen a farok is. Az ötvenes évek nagy Cadillac limuzinjainak vonalvezetése ironikus módon az egykori szocialista országok lakosainak is ismerős lehet, ugyanis a szovjet tervezők sok ötletet ?nyúltak le? a tengerentúli kollégáktól a Csajka megálmodásakor, noha konkrétan a Csajkánál a Cadillac konkurensének számító és szintén sok ötletet átvevő Packard egyik modelljéből indultak ki. A hatvanas évektől fokozatosan visszavettek a hivalkodó formákból, kevesebb króm, kisebb lökhárítók, alacsonyabb cápauszonyok kerültek a Cadillac modellekre, de a széles, lapos és roppant hosszú országúti cirkálók így is nagyon vonzóak voltak. Többnyire a hatszemélyes, kettő- vagy négyajtós kialakítású Cadillac modellek fogytak, míg a Fleetwood 75-ös modellek kilenc személyesek voltak- ehhez illő 6,2 méteres hosszúsággal. Európai szemmel nézve furcsának tűnhet, hogy a hatvanas évek közepén forgalmazott Cadillac modelleket egyféle motorral kínálták, a hét literes V8-as 340 lóerős volt, értelemszerűen tekintélyes fogyasztással. Ehhez képest viszont széles volt a felépítmény és a felszereltség terén a választék, az olcsóbb Calais modelltől a Deville és Fleetwood Sixty-Special modelleken át a drágább Eldoradóig. A legdrágábbak továbbra is a szűkebb réteg által keresett nagy, kilencszemélyes limuzinok voltak, melyek ára megközelítette a tízezer dollárt. Érdekes módon pont ezeknél voltak konzervatívabbak a tervezők, az új technikai megoldások először az olcsóbb Cadillacekbe kerültek.
1970-ben rekordot döntött a márka, 238,745 autót gyártottak ebben az évben, az eladások természetesen ettől valamelyest elmaradtak. Szögletes, visszafogott vonalvezetés, inkább elegánsnak mondható autókat gyártott ekkoriban a Cadillac. A motorok egyre nagyobbak, egyre erősebbek lettek, a nyolcliteres V8-as már 400 lóerős volt, hatalmas nyomatékkal. 1972-ben különleges darabot gyártottak, a fekete Eldorado Nixon amerikai elnök ajándéka volt Leonyid Brezsnyev számára. A Cadillac számára elsődleges fontosságú volt az, hogy a vevők igényeihez igazított autókat tudjon eladni, ezért nagy volt a színválaszték, mind az autó teste, mind a tetők terén. Az alapfelszereltséghez tartozott az automata klímától kezdve a digitális órán át a szervokormányig vagy elektromos ablakemelőig számos dolog. Természetesen járt az autókhoz az AM/FM rádió az elektromos antennával, a hat irányba állítható vezetőülés, a Hydra-Matic rendszerű váltó is.
A nagy, elegáns Cadillaceknek megvolt a piaca, de már éreztette hatását az olajválság, ami meghatározta a hetvenes évek autógyártását. Hamarosan megjelent a Seville modellekben egy ?kicsi?, 5,7 literes V8-as motor, ami egyrészt olcsóbb, másrészt gazdaságosabb volt. Ezek az autók kisebbek is voltak, az alig több, mint öt méteres hosszúság abban az időben Amerikában inkább csak kompakt kategóriába sorolta a Seville-t. Ezt követően a többi modell is rövidült, és a csúcsmodellek is kisebb motort kaptak. Hamarosan pedig az Oldsmobile-tól származó dízelmotor is megjelent a kínálatban, ezzel párhuzamosan viszont tovább bővült az extrák köre, 1979-től fedélzeti számítógép és kazettás magnó is kérhető volt. Az eladások visszaesését viszont ez sem tudta megállítani.
Tovább folytatódott tehát a kisebb motorok tendenciája, megjelentek a pillanatnyi fogyasztást mérő műszerek, majd a kínálat a Cimarron nevet kapott kompakttal bővült, ami négyhengeres motorjával tényleg eltörpült a többi Cadillac mellett. Ráadásul kissé hirtelen dobták piacra a modellt, aminek csak a neve volt Cadillac, a cégcsoport másik divíziójából származott, és csak némileg több extrája, például bőr ülésborítása tette hasonlatossá a valódi Cadillac modellekhez. Így aztán nem is vált igazi sikerré a piacon. Maradtak hát a hagyományos, nagyobb sedánok és kupék a meghatározóak a kínálatban. A nyolcvanas évek végére egyre komolyabb konkurensekkel kellett szembenézni Amerikában a gyártónak, mert a mind kifinomultabb európai autók vagy a japán gyártók saját luxusautó márkái teret hódítottak maguknak.
A kilencvenes években a tendenciákat követve a General Motors autóit is közös alaplemezekre építették, és a régóta a nagyméretű luxusautók kategóriáját meghatározó Cadillac már csak egyetlen modellel képviseltette magát a szegmensben. Aztán 1996-tól a Fleetwood Brougham gyártását is megszüntették, és az évtized végére az országon belüli fő versenytárs, a Lincoln eladásai meg is haladták a Cadillac számait. A formák a nemzetközi trendeket követve változtak, eltűnőben volt a szögletesség.
A huszonegyedik századba átlépő Cadillac gyár előtt több lehetőség is kínálkozott. Kézenfekvő lehetőségként fordulhatott volna a régi, klasszikus modellekhez inspirációért, de a márka nem csatlakozott a retróhullámhoz, inkább egy új, egyedi stílust kívánt meghonosítani. A kicsit szögletes, robusztus, de továbbra is elegáns Cadillac modellek között van kupé, kabrió, sedan is. A klasszikus V8-as motorok most is meghatározóak a kínálatban, de azért a választék már nem csak egy erőforrást jelent. Nem is lenne indokolt, hiszen a kisebb, olcsóbb BLS modellek, vagy a nagy, luxuskategóriájú STS-ek esetén mást várnak el a vásárlók. A kupékat az XLR-V és az XLR képviseli, míg szinte borítékolható módon megjelentek a hobbiterepjárók is Cadillac címkével: az Escalade és a kisebb SRX. Elsősorban a tengerentúlon népszerű autóként a dízel Cadillecek nem különösebben keresettek, és az automata váltó számít a tipikus megoldásnak az erőátvitelre.
Azt nehéz megmondani, hogy a világgazdaság és azon belül az autóipar válsága által erősen érintett General Motors márkáinak mi lesz a sorsa. Az évtizedeken át luxusáról, új megoldásairól ismert Cadillac az amerikai autóipar egyik legendája, de azt csak az idő döntheti el, hogy a jelenlegi autóválasztéka is biztosítja-e a hosszú távú fennmaradását. Az idők változását mindenesetre jelzi a sokkal szélesebb modellpaletta, a többféle motor, vagy akár az is, hogy a takarékosságra régen fittyet hányó Cadillac az első hibrid modelljét tervezi.
Forrás: www.autostat.hu
