A LEXUS márka története
A Lexus a "japán Mercedes", a szó lehető legjobb és némileg rosszabb értelmében is. Az lett később a Lexus keresztje, amiből az elején előnyt akart kovácsolni: már az első autója is erősen hasonlított egy elmaszatolt bálna Mercedesre, és a tudatalatti szerény birizgálása kitartott egészen az SC sportkocsi (Merci SL) és RX SUV (Merci ML) megálmodásáig. Az ezredfordulón már ballasztként nehezedett a márkára az olcsó design trükk: szinte tökéletes minőség és hangszigetelés ellenére sem vették egy kalap alá a legfinnyásabb piacokon a germán nehézbombázókkal. A sors fintora, hogy a nemrég megszerzett egyéniség és sajátos formavilág valahogy elrémisztette a híres megbízhatóságot, hiszen a legújabb modellek ebben mára a bajor és a stuttgarti ellenfelek mögé szorultak. Az élet örök körforgásának bizonyítéka, hogy a tengerentúlon J.D. Power vevőelégedettségi felmérését legutoljára már egy igazi masztodon, a Caddy nyerte, pedig ezt a címet a Lexus évekig, azaz inkább évtizedekig nem engedte át senkinek.
A Toyotánál a háború utáni csillogás az 1955-ös Crownnal indult, ami leginkább a korabeli Opelekhez, de nem az impozánsabb Kapitanhoz, hanem a kisebb Rekordhoz hasonlított, talán még kisebb is volt nála. A következő generáció 1962-ben felnőttesebb volt, az 1960-as Ford Falcon volt a múzsája, de annál díszesebbre sikerült, hiszen amíg az amcsi járgányt odahaza városi törpének használták a sirályszárnyak árnyékában, addig a felkelő nap országában a "korona" már igazi nagy autónak számított. 1964-ben ennek bizonyítására még egy kis lökettérfogatú (2,6 literes) V8-as motort is bevetettek a sornégyesek mellett. Ebből fejlesztették ki az igazi dinoszaurusz, a Century (1967) szívét, 3 literesre combosítva az agregátot. A máig is gyártott kövület, ami tégla lámpáival és egyéb design elemeivel nem is az aranykort idéző nagyvasakra, hanem az orosz Zilekre hasonlít leginkább, már a Lexus gondolatának fogantatása idején is elavult volt. Egy igazi békebeli japán Rolls, régi recept szerint, de a nemzetközi piacon eladhatatlan járgány, hiszen az orosz óriások iránt sincs valami hatalmas kereslet a világegyetem univerzumában.
A Toyota világhódító stratégiájának következő állomásaként egy 1983-as vezetőségi ülésen Toyoda Eiji, az alapító unokaöccse kijelentette, hogy itt az ideje kihívni a világ legjobbjait, és elkészíteni a Toyota tökéletes csúcsragadozóját. A titkos projekt F-1 néven futott, ami tulajdonképpen a "Flagship Number One" (egyes számú zászlóshajó) rövidítése. 1985-re elkészült az első prototípus, ami egy év múlva már a német autobahnokat szelte, sőt ősztől már az USA-ban is tesztelték. 1987-ben fogadták el a végső formatervet, az első sorozatgyártású LS400 pedig 1989-ben hagyta el a futószalagot. (Japánban Toyota Celsior néven forgalmazták) A tervezéssel párhuzamosan hihetetlen alapos piackutatást végeztek a japánok, fókuszcsoportos kutatásokkal karöltve, sőt, 1985 nyarán a komplett tervezőgárdát a kaliforniai Laguna Beach-re költöztették, hogy rálássanak a célcsoport nem mindennapi szükségleteire. Arra is fény derült, hogy az új nagyágyúnak csak egy teljesen új márkanévvel van igazán esélye, ezért egy image-tanácsadóval készítettek 219 potenciális márkanévből álló sort, melyből először az Alexis nevet választották ki. De ezt még '87-ben lecserélték (talán épp az időközben debütáló Acura miatt) a Lexus összetett szóra, ami a luxus és elegancia összefércelésével, más értelmezésben pedig a "Luxus EXport to US" összevonásából született. Az új japán csoda tervezési költsége meghaladta az egymilliárd dollárt.
Azért, hogy ne árválkodjon a Lexus szalonokban az új jövevény, sebtében feltuningolták a Toyota Camry-t Lexus ES250-né, melynek nevezetessége, hogy ez az egyetlen fronthajtású Lexus sorozat. Az első évben több mint hatvanezer Lexus talált gazdára, ez az előirányzottnak több mint másfélszerese, pedig terveknél igen vastagon fog a japán vezérek töltőtolla. 1990-ben már megvetették a lábukat Ausztráliában, Kanadában és Európában is (ez utóbbi helyen kísérleti jelleggel csak Svájcban és Angliában). A The Motoring újság az év tesztautójának kiáltotta ki az LS400-at, de tesztgyőztesként került ki az "Automobile" és a "Car and Driver" magazinoknál is.
1991-ben megérkezett az SC400 kupé (hazájában Toyota Soarer) majd a tovább combosított Camry, az ES300. 1993-ban érkezett a Toyota Aristo továbbnemesítésével az LS-nél leheletnyit karcsúbb GS sorozat, és a gyártó zsinórban ötödször nyerte meg a J.D.Power elégedettségi listát. 1996-ban egy terepbatár következett Land Cruiser alapokon, az LX, két évre rá debütált a nálunk is népszerű ?kistestvére? az RX (Toyota Harrier). Közben 97-ben lecserélték a GS-t, és felfrissítették az SC-t. 2000-ben megérkezett a méltó belépőmodell, az IS, hátsó hajtással, és ebben az évben immár a 10. J.D.P. elsőség illette meg a márkát. 2001 az új SC és az IS sportkombi éve lett, 2003 a vadiúj RX-é. A jó öreg ES-t sem temették, 2004-ben debütált a teljesen újjászületett ES330 (főleg mivel addig csak ES300 volt). 2005 a zöld év, megjelent az RX400h, és a GS450h, és a hibridek mellé egy takarékos dízel, az IS220d is. 2007-ben már a név kötelez, így megérkezett az új LS, még hibrid változatban is, 2008-ban pedig újítottak az RX és SC sorozatokon, és megérkezett az új IS, de az átfésült RX-et sem hagyták levegőhöz jutni, hiszen egy éven belül, 2009-ben teljesen új modellre cserélték. Megjött az IS kupéváltozata is, természetesen nyitható tetővel. De még nincs vége a sziporkázásnak, hiszen ott a BMW M3-as babérjaira kacsingató 423 lovas IS-F, és a 375 ezer dolláros LF-A szupersportkocsi. A képet a Prius alapokra épülő új hibrid teszi teljessé, jelezve hogy továbbra is innovatív és befolyásos szereplője a Lexus a luxuskategóriának.
Forrás: www.autostat.hu
